Tegnap óta Szombathely legforgalmasabb útján, a Zanati úton az aluljárónál sebességkorlátozás van érvényben, ezen kívül a két szélső forgalmi sávot lezárták. Ez - főleg csúcsforgalom idején - nagy torlódást okoz. Mint megtudtuk, a híd saruit cserélik, ma délután három óra tájban pedig megemelik az egész hidat, ami ugyan látványos lesz, de nem éppen forgalombarát. Szóval csak nyugodtan, ha arra járnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!