Másodszorra is elkapta a koronavírust Schobert Norbi - írja a Blikk. A fitneszguru a lapnak azt mondta, azután csináltatott tesztet, hogy elment a szaglás- és ízérzéke, és a láza is magas volt.
Arra a kérdésre, hogy felvenné-e két oltás után a harmadikat is, Schobert azt mondta,
"Már az előző kettőt is megbántam... Több problémát okozott, mint védelmet"
A lap emlékeztetett, a fitneszguru két éve, 2021 tavaszán már egyszer elkapta a fertőzést, akkor két héttel a második oltás után futás közben esett össze a házuk kapuja előtt. Később Norbi ezzel kapcsolatban az ATV Húzós című műsorában azt mondta, úgynevezett Covid-sztrókja volt, hiszen ezt megelőzően semmilyen szív- és érrendszeri jele nem volt a bajnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!