A megadott határidőig nem érkezett kifogás az április 3-i országgyűlési választás eredményeivel kapcsolatban, így megalakulhat az új Országgyűlés, írja a Magyar Nemzet nyomán a klubradio.hu .
A lap szerint ma, azaz csütörtök délután a Nemzeti Választási Bizottság bejelenti a 2022-es országgyűlési választások hivatalos végeredményét.
Az új Országgyűlést egyik utolsó feladataként a májusban távozó Áder János köztársasági elnök hívja össze a választást követő 30 napon belül, és ő tesz majd javaslatot a kormányfő személyére is.
A kormánypártoknak 135 képviselője lesz az Országgyűlésben, az ellenzéki koalíciós pártoknak, a DK, Jobbik, Momentum, MSZP, Párbeszéd és LMP összesen 57 mandátuma lesz. A Mi Hazánknak hat képviselője lesz, és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata is ad egy (volt fideszes) képviselőt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!