Három napon át közel háromszáz fiatal vívó népesítette be a szombathelyi Komatits József Vívótermet, valamint a vívópástokká alakított szomszédos asztalitenisz-csarnokot a hétvégén.
Lányok és fiúk tőrvívásban, három korosztályban mérték össze tudásukat a Fülöp Mihályról elnevezett Magyar Kupa-sorozat szombathelyi állomásán.
A rangos viadalra az ország minden részéből érkeztek versenyzők: a teljes magyar korosztályos élmezőny nevezett, emellett Szlovákiából, Horvátországból és Romániából is több kiváló vívó lépett pástra.
A verseny rendkívül sikeresen alakult a szombathelyiek számára. Mindhárom napon állhatott dobogóra vívóakadémiás tőröző, és többen is bejutottak a legjobb nyolc közé, értékes ranglistapontokat szerezve.
A hazai sikerek közül kiemelkedik Papp Hunor teljesítménye, aki a gyermek korosztályban magabiztos, kiemelkedő vívással szerezte meg az első helyet, a teljes verseny során alig kapva találatot. Szombaton az újonc korosztályban is remekül szerepelt: az idősebbek között bronzérmet nyert.
Ugyanebben a korosztályban Szalay Mátyás hajszállal maradt le a nyolcas döntőről, végül a kilencedik helyen zárt.
A délutáni programban a lányok léptek pástra, ahol szintén született szép hazai eredmény. Zsombor-Szatmáry Zselyke Anna a legjobb négy közé jutásért vívhatott, végül az ötödik helyen fejezte be a versenyt.
A harmadik versenynapon sem maradtak el az izgalmak a szombathelyi vívók számára. Szalay Mátyás egy korosztállyal feljebb is bizonyított: nagy küzdelemben jutott fel a dobogó harmadik fokára, és szerzett bronzérmet. Ugyanitt, egy rendkívül kiélezett asszóban Lajcsik László végül lemaradt a dobogóról, és a hetedik helyen zárt.
Zselyke Anna pedig a nagyobbak mezőnyében is megismételte jó formáját: csak a dobogó előtt tudták megállítani, végül ismét ötödik lett.
Összességében Szombathely egy rendkívül színvonalas, kiváló versenynek adott otthont, ahol több száz fiatal vívó küzdött az ország legrangosabb tőr körversenyének egyik állomásán.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!