Sikeresen pályázott a Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola

A Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola Magyarság-Hidak címmel nyújtott be pályázatot a Határtalanul program 2014. évi felhívására, a HAT-14-02-es kódú pályázatra.
A pályázat célja, hogy anyaországbeli és határon túli magyar szakképző iskolák között együttműködést alakítsanak ki az intézmények közös pályázati programelemek megvalósítása során. Partnerintézményünk a pályázatban a Felvidékről, Szlovákiából a Rimaszombati Egyesített Szakközépiskola ( Spojena Skola Rimavska Sobota ).

A napokban érkezett értesítés szerint iskolánk 2.426.000,-Ft vissza nem térítendő támogatást nyert pályázati programjának megvalósításához, melynek két lényeges eleme az iskola 27 fő 10. évfolyamos forgácsoló tanulójának rimaszombati látogatása, illetve 27 fő rimaszombati diák szombathelyi látogatása iskolánkban. A két utazás 5-5 napos, a diákok így 10 napot töltenek együtt, melynek során terepasztalt készítenek határainkon túli magyar területeket az anyaországgal összekötő hidakkal, Határtalanul termet alakítanak ki iskolánkban, parkosítanak Rimaszombatban, fotókiállításhoz készítenek anyagot, kirándulnak közösen a Felvidéken, illetve magyarországi célpontokhoz.

A szombathelyi iskola diákjai az utazás előtt felkészítő foglalkozásokon, vetélkedőkön vesz részt, az utazások, közös programok után Határtalanul témanapot szerveznek az intézményben. A tanulók történelmi felkészítését a programban is részt vevő Bodó Judit tanárnő végzi.

A projekt vezetője Séfelné Horváth Ilona, a programban részt vevő forgácsoló tanulók osztályfőnöke, aki a partneriskolával való kapcsolat kiépítése mellett a tanulók képzési profiljának megfelelőközös projekttermék, a Magyarság-Hidak megálmodója is. Pályázatunk erről a közösen létrehozandó alkotásról kapta a nevét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek