Sírva jött ki a tárgyalóteremből a baltás rabló

Elrendelték Sz. Zsolt előzetes letartóztatását. A fiatalembert gyanúsítják azzal, hogy baltával rabolt ki egy dohányboltot Szombathelyen.
Fejét eltakarva lépett be a Szombathelyi Törvényszék ajtaján Sz.

Zsolt, aki a gyanú szerint vasárnapra virradóra egy fejszével tért be kirabolni egy szombathelyi dohányboltot, majd a pénztárosnőt megfenyegetve több mint 100 ezer forintot zsákmányolt. A férfit három nappal később fogta el a rendőrség, szombathelyi otthonában.

Rejtőzködés a Törvényszék előtt
Rejtőzködés a Törvényszék előtt
Tánczos Mihály

Sz. Zsolt ügyvédjén keresztül üzente nekünk, hogy nem fotózhatjuk, maximum csak a lábát. Nem sokkal később viszont már sírva lépett ki a 18-as tárgyalóteremből. Ekkor már tudta, hogy elrendelték az előzetes letartóztatását.

Munka közben - írta magáról az Interneten
Munka közben - írta magáról az Interneten
Facebook

A folyosón láthatólag megrendült édesanyja és barátnője is várta, velük váltott néhány szót, mielőtt a rabomobil elszállította a Szombathelyi Büntetés-végrehajtási Intézetbe.

A fiatalember az egyik közösségi oldalon decemberben arra csodálkozott rá, hogy fél Olad a fogdán van, személyes tapasztalatból merítve a megfigyelést. Egy hónap elteltével már mélyebben is betekinthet a bűnüldözés működésébe.

A fiatalember Szombathelyen él és egy helyi középiskola tanulója volt. Jelenlegi munkájáról nem tudunk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kapcsolódó cikkeink

Elfogták a baltás rablót - 20 éves a gyanúsított

A rendőrség három nappal az országos visszhangot kiváltott rablás után elfogta azt a fiatalembert, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy ő ment baltával dohányboltba.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló