Sok vagy kevés? - Tavaszi útfelújítások

Közel 50 km-en újulnak meg mellékutak a Nyugat-Dunántúlon.
A Nyugat-dunántúli régióban 47,2 kilométernyi út felújítása valósulhat meg az Új Széchenyi Terv forrásaiból. A projekt során elsőként a Kerkafalvát Nagyrákossal összekötő utat újítják fel 2,7 km hosszon. Az útszakasz fejlesztése összesen 256 millió forintos támogatással valósul meg. A munkák a tervek szerint szeptemberre fejeződnek be. A felújítás során az útszakaszt korszerűsítik, a burkolatot megerősítik, hibáit kijavítják, ezzel lehetővé téve a forgalom dinamikusabb áramlását – tájékoztat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium A Kerkafalva és Nagyrákos községeket összekötő út a Hetés tájegység egyik fontos észak-déli irányú közúti kapcsolata Zala és Vas megye között. Az Őrségen és a Zalai-dombságon keresztül alternatív útvonalat biztosít Rábafüzes határátkelő eléréséhez is.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek