Sokaknak jár az évi 89 400 forint úgy, hogy nem is tudnak róla

Egészen hétköznapi betegségek miatt is jár egy egészségügyi adókedvezmény.

A súlyos egészségi problémával élő emberek részére nagy segítséget jelentenek azok a kedvezmények, amelyek kiadásaikat csökkenthetik – írja az Ado.hu.

A rokkantsági járadékban részesülők a személyi jövedelemadóból személyi kedvezményt, közlekedésüknél utazási kedvezményt, gyógyszereiknél közgyógyellátást vehetnek igénybe.

Ugyanakkor – ahogy arra a Napi.hu is felhívja a figyelmet - egészen hétköznapi betegségek, allergiák, intoleranciák is súlyos egészségi problémának számítanak, így célszerű megnézni , betegségeket felsoroló kormányrendeletet. Olyan gyakoribb betegségek is szerepelnek a tételek között, mint a visszérgyulladás utáni tünetegyüttes, az emésztőszervi felszívódási zavar vagy a csökkentlátás mindkét szemen.

2019-ben ez az adókedvezmény a 149.000 forintos minimálbér öt százaléka, azaz 7.450 forint havonta, 89.400 forint éves szinten.

Nagyon sokan nem tudnak erről a lehetőségről.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos