Sokkal hamarabb elkezdhetett terjedni a koronavírus, mint azt eddig gondoltuk

Egy új tanulmány szerint már augusztusban megjelent Kínában a koronavírus.

A jelenlegi uralkodó feltételezések szerint a Covid-19 megbetegedést okozó SARS-Cov-2 vírus októberben, novemberben kezdethetett el terjedni a kínai Vuhanban, és az első megbetegedésekről december végén értesítették a WHO-t. Ezzel szemben a Harvard Medical School egy most közzétett tanulmányában azt állítja, hogy a vírus már augusztusban megjelenhetett - hívta fel a figyelmet a napi.hu.

Ezt arra alapozzák, hogy a a vuhani kórházak forgalma a műholdfelvételek alapján már korábban elkezdett nőni. Megállapították, hogy ugyan 2018 és 2020 között megfigyelhető volt egy felfelé tartó trend a kórházi foglaltságban, de igazán látványos emelkedést tavaly augusztustól kezdve lehet látni, amely aztán tavaly decemberben csúcsosodott ki.

Hat vuhani kórház leterheltségét vizsgálva azt tapasztalták, hogy közülük öt esetében a legnagyobb napi foglaltság tavaly szeptemberben és októberben jelentkezett, amely egybeesett a kínaiak netes keresőjén, a Baidu-n a "hasmenés" és "köhögés" szavak iránti keresések felfutásával.

A kutatók megállapítása szerint, bár nem lehet azt állítani, hogy ez a megnövekedett forgalom közvetlen kapcsolatban állna az új vírussal, az említett tények megerősítik azon tanulmányok megállapításait, amelyek szerint a járvány kitörése már a Huanan-piacon történt fertőzések azonosítása előtt megtörtént. Ez pedig azt is jelentheti, hogy a vírus már azelőtt terjedt külföldön is, hogy a kínai hatóságok egyáltalán észlelték volna azt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek