Az ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki felesége tudta nélkül felvitt a felesége által nem sokkal korábban örökölt lakásba egy idegen nőt, majd a légyott utáni reggel ellopta a lakásból a neje – ugyancsak örökölt – arany ékszereit – olvasható a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.
A vádirat szerint a 44 éves férfi tavaly nyáron magához vette a felesége által nem sokkal korábban az édesanyjától örökölt soproni lakás kulcsait és oda felvitt egy idegen nőt.
Másnap reggel a férfi a lakás egyik szobájából elvette a felesége - ugyancsak az édesanyjától örökölt - több mint félmillió értékű arany ékszereit, és azokat egy ismerősükön keresztül értékesítette.
A garázskapu-távirányítót egy ismerőssel küldte vissza a feleségének.
A férfi az ékszerekért kapott pénz egy részét elköltötte, mobiltelefont vásárolt magának, nagyobb részét rokonainál rejtette el.
Viszont időközben a feleség rájött, hogy a férje ellopta az arany ékszereit, és feljelentést tett. A nyomozás során az ékszereket lefoglalták, ahogy a férfi által vásárolt mobiltelefont is.
Az ügyészség a különös visszaesőnek minősülő férfit nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettével vádolta meg. Vele szemben – előélete alapján – négy és fél év szabadságvesztés is kiszabható.
Az ügyben az érdemi döntést a Soproni Járásbíróság fogja meghozni.