Eddig: 352 020 / 3 000 000 Ft, 20 támogató. Még12nap.
Légy része az igazságnak!

Sorompóval akarják korlátozni a forgalmat egy burgenlandi határátkelőnél

Nyílt levélben fordult Gerhard Karner osztrák belügyminiszterhez Somfalva (Schattendorf) polgármestere. Thomas Hoffmann sorompóval szeretné a határ felől a községbe érkező forgalmat korlátozni. A tervvel alapjaiban Ágfalva polgármestere, Pék Zsuzsanna, is egyetért.

Az ORF magyar oldala szerint a település képviselő-testülete november közepén nagy többséggel fogadott el egy elvi határozatot, amiben a képviselők kinyilvánítják, hogy sürgősen szükséges a Somfalván áthaladó forgalom további csökkentése.

Megmutatjuk, ami fontos.
Támogasd a Nyugat.hu-t!
Támogatom

A javaslatot a 23 tagú testületből egyedül a három néppárti tag nem támogatta. A polgármester szerint az eredetileg két szomszédos község Somfalva (A) és Ágfalva (H) összekötésének szándékával megépült út mára a legkedvezőbb és leggyorsabb ingázóútvonallá vált a Sopron környékén élő és a Nagymartoni, Bécsújhelyi illetve Badeni járásban dolgozó munkások számára.

A település az elmúlt években számos kísérletet tett a forgalom korlátozására. A Belügyminisztériumnál elérték, hogy munkanapokon 5-8 és 16-19 óra között tartsák zárva a határt a gépjárművek előtt. Pontosabban nem is a határt, hanem a határátkelő előtt egy rövid útszakaszt.

A temető melletti parkolás hosszát pedig korlátozták, hogy a határzárat autócserével megkerülő ingázók ne tudják ott hagyni munkahelyi autójukat. Az intézkedések viszont nem hozták meg a kívánt eredményt, az áthaladó forgalom továbbra is rendkívül magas.

Nyílt levelében Thomas Hoffmann azt kéri a belügyminisztertől, hogy módosítsa a határforgalomról szóló, 2019-ben kihirdetett rendeletét. Javaslata szerint a határt a jövőben csak az ágfalvi és a somfalvi lakosok használhatnák.

A magyarok.orf.at szerint a somfalviak egy sorompót telepítenének a határátkelőre, amely automatikusan felismerné az ágfalvi és a somfalvi autók rendszámait, és nekik nyílna csak fel. A gyalogos, kerékpáros és lovasforgalom továbbra is biztosított lenne.

A tervvel alapjaiban Ágfalva polgármestere, Pék Zsuzsanna, is egyetért. A határforgalommal kapcsolatos adatokat viszont csak a rendőrség gyűjtheti és kezelheti, a települések nem – derül ki a nyílt levélből.

(magyarok.orf.at)

A cikk laptársunknál, az Enyugaton jelent meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra