Sorozatban követte el a bűncselekményeket a sárvári férfi, de most elfogták a rendőrök

A győri, a sárvári és a balatonfüredi rendőrök csapatmunkával fogtak el egy fiatalembert, aki több nyugat-dunántúli vármegyében összesen hat különböző bűncselekményt követett el.

A Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat egy 35 éves sárvári férfival szemben, aki 2023. június 19-én hajnalban az M1-es autópálya egyik Győr-Moson-Sopron vármegyei benzinkútján egy Renault Clio személygépkocsiba tankolt, azonban a mintegy 35 ezer forintos árat egy ideig nem volt hajlandó kifizetni. Röviddel később az alkalmazottaknak mégis átadta a benzin ellenértékét, majd sietősen távozott az autót hátrahagyva. Később kiderült, hogy az autóra felszerelt hatósági jelzés nem az adott járműhöz tartozik, illetve a kúton dolgozók észrevették, hogy a pénztárosnak átadott pénz hamis.

A rendőrök beszerezték a benzinkút kamerafelvételeit, majd azokat elemezték és értékelték, további adatgyűjtéseket hajtottak végre, tanúkat hallgattak meg. Ennek eredményeként – több vármegye területére kiterjedően – különböző bűncselekmények elkövetőjét fedezték fel a 35 éves fiatalember személyében.

Szintén kamerafelvételeket elemezve megállapították, hogy a férfi egy győri telephelyen még június 19-én megrongált egy tehergépkocsit, illetve aznap késő délután Győrben, a Török Ignác utcában lévő lovarda elől egy Ford Focus típusú személyautót is ellopott, a benne lévő – lovagláshoz használatos –tárgyakkal és értékekkel együtt.

A nyomozók felfedezték azt is, hogy július 20-án, egy székesfehérvári autókereskedésből két garnitúra gépkocsifelni eltulajdonítása szintén a férfi számlájára írható. Kiderült továbbá, hogy június 28-án egy balatonfüredi ékszerboltban a sárvári elkövető törtaranyként értékesített egy réz nyakláncot, amellyel 386 760 forint kárt okozott.

A győri nyomozók folyamatos koordinációt folytattak a Sárvári, Székesfehérvári, illetve a Balatonfüredi Rendőrkapitányság bűnügyi munkatársaival, és az eljárásokat egyesítették. A közös munka eredményeként – a Győri Rendőrőrs járőreinek közreműködésével – 2023. július 18-án hajnalban sárvári tartózkodási helyén a rendőrök elfogták a bűncselekmények elkövetőjét, akit őrizetbe vettek. Pénzhamisítás, kétrendbeli lopás, egyedi azonosító jellel visszaélés és csalás bűntette, valamint lopás vétség kísérlete miatt a Győri Rendőrkapitányságon hallgatták ki. A rendőrök a kutatás során a Győrből ellopott személygépkocsi forgalmi engedélyét megtalálták és lefoglalták.

A Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya július 18-án kezdeményezte a 35 éves sárvári férfi letartóztatását.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló