Elfogták Szlovákia legbrutálisabb sorozatgyilkosát

A 39 éves férfi olyan kíméletlenséggel követte el a gyilkosságokat, hogy azok részleteit nem is lehet a nyilvánosság elé tárni.

Legkevesebb három ember kegyetlen meggyilkolásával gyanúsítják Szlovákiában a vágsellyei származású, jelenleg zsolti illetőségű Miroslav L.-t, aki valószínűleg az egyik legbrutálisabb bűnözőként kerül be a szlovák kriminalisztika történetébe - közölte a SME című napilap Peter Hraskóra, a Nemzeti Bűnügyi Hivatal igazgatójára hivatkozva.

Első áldozata saját élettársa volt, a nő azt gyanította, hogy a férfi megcsalja, ezért el akarta hagyni, de Miroslav L. megfojtotta és elégette.

A gyanúsított 2010-ben megölt egy férfit is, akinek felesége arra panaszkodott, hogy férje bántalmazza őt, mire Miroslav L. megígérte neki, hogy megszabadítja tőle, és aztán meg is ölte - megfojtotta - a férfit.

Meggyilkolt a gyanúsított egy nőt is, akivel ugyancsak az interneten, egy csevegőfórumon ismerkedett össze.

A nyomozók szerint a brutális sorozatgyilkosnak háromnál több áldozata is lehet, köztük az egyik meggyilkolt nő másfél éves kislánya, aki nyomtalanul eltűnt.

A Nemzeti Bűnügyi Hivatal igazgatójára szerint nyilvánvaló, hogy életfogytiglani vár rá.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló