Hatodik alkalommal rendezte meg a nemzetközi karácsonyi konferenciát a NYME Sporttudományi Intézete, a főszervező Szegnerné Dr. Dancs Henriette főiskolai docens volt. 19 országból, köztük Kínából érkeztek kutatók, hogy bemutassák munkájuk eredményeit. Hazánkat szombathelyi és budapesti tudósok képviselték.
A három napos, angol nyelvű tanácskozáson sportpedagógiai, sportszociológiai, sportpszichológiai előadások hangzottak el, és szót ejtettek a teljesítményelemzésről is.
Az esemény már tradíciónak számít, az egyetem tervezi, hogy jövőre is megrendezi, hiszen kiváló alkalom arra, hogy a sporttudomány területén kutató szakemberek szakmai tapasztalatokat gyűjtsenek és cseréljenek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!