Június 11-én, azaz jövő csütörtökön kezdődik az Ünnepi Könyvhét, melyből természetesen a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár is kiveszi a részét. Az intézményben többek között író-olvasó találkozóval, koncertekkel és kézműves programokkal várják az érdeklődőket.
Alább a részletes program:
Köszöntőt mond Horváth Soma, Szombathely Megyei Jogú Város kulturális ügyekért is felelős alpolgármestere.
A rendezvényt megnyitja Kustos Júlia költő.
A programok mellett az érdeklődőket kézműveskedéssel, könyvtári fejtörőkkel, kamarakiállítással, könyvárusítással várják.
Az esemény ideje alatt dedikál:
Balló László
Hegyvári Edit
Nagy Mariann (a Smile Nyelviskola alapítója)
és Rozán Eszter.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!