Stummer János, a Nemzetbiztonsági Bizottság volt elnöke és a Jobbik volt alelnöke belép a Momentumba. Ezt Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke és frakcióvezetője, valamint Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese és maga Stummer János jelentették be a Momentum elnökének Facebook-oldalán.
„Jövök, mert úgy látom a Momentumban megértették, hogy ennek az országnak a jelenéről és jövőjéről csak őszintén lehet és érdemes beszélni. Ebben a közösségben látják, hogy asztalcsapkodás helyett valódi kormányképességet kell építeni” – indokolta döntését Stummer, akinek az a célja, hogy az elmúlt másfél évtizedben megszerzett tapasztalatait a lehető legmegfelelőbb helyen kamatoztassa.
Stummer májusban lépett ki a Jobbikból,
Kilépett a Jobbikból Stummer János 2022. May 10. 10:39 miután a tisztújításon a küldöttek többsége nemet mondott az általa kínált világos politikai alternatívára, „hazafias politikára és szervezeti megújulásra”. Így pedig nyilvánvalóvá vált számára, hogy a párt nem azon az úton kíván továbbhaladni, ami az ország jövője szempontjából üdvös.