A Sándor-palota szerda késő délután reagált Dobrev Klára vádjaira,
Dobrev Klára szerint Sulyok Tamás "egy köztörvényes bűnöző" 2024. May 22. 16:34 miszerint Sulyok Tamás még a kétezres években ügyvédként, törvényellenesen, vélhetően bűnszervezetben játszott át magyar termőföldeket külföldieknek.
A köztársasági elnök hivatala a 444-nek azt írta, Sulyok „több, mint 10 éve nem gyakorolja ügyvédi hivatását. Ügyvédi tevékenysége során mindenben a hatályos jogszabályoknak és ügyvédi esküjének megfelelően járt el. Dr. Sulyok Tamásnak nincsen takargatnivalója”.
Hozzátették, „az államfő a mesterségesen felkorbácsolt politikai hangulat ismeretében nem lepődik meg a személyét ért támadáson, egyúttal az elhangzott rágalmakat a választási kampány részének, mindazonáltal rendkívül tisztességtelennek tartja, és határozottan visszautasítja.”
Sulyok soha nem működött közre törvénybe ütköző szerződés megkötésében, ezért a rágalmazóval szemben a Sándor-palota megteszi a megfelelő jogi lépéseket - idézi a közleményt a lap.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!