Súlyos baleset Bükön: kollégánk élőben, a helyszínről jelentkezett

Hatan megsérültek, közülük ketten életveszélyesen abban a balesetben, ami vasárnap délelőtt történt Bükön, a Petőfi Sándor utcában.

Nagy sebességgel ütközött Mercedesnek egy osztrák rendszámú Mazda Bük belvárosában. Mindkét autó járdára csapódott, de a Mazda még visszatért az útra, kidöntött két táblát és két fát, majd ütközött egy osztrák rendszámú Forddal.

Súly
Még több fotó a galériában, kattintson érte
Tánczos Mihály

A vasárnap délelőtti balesetben hárman súlyos, életveszélyes, hárman könnyű sérülést szenvedtek. A két érintett járdaszakaszon, illetve kerékpárúton és a buszmegállóban szerencsére senki nem tartózkodott.

Mindhárom jármű Csepreg irányából érkezett Bükre. A Petőfi Sándor utca és Zrínyi utca kereszteződése előtt a magyar rendszámú Mercedes lassított, ekkor robbant bele a hátuljába a Mazda. A Mercedes áttért a szemközti sávba, megpördült, padkának ütközött, majd a kerékpárúton sodródott, mielőtt megállt. A Mazda a menetirány szerinti jobb oldalon tért le az útról. Kidöntött két táblát és két fát, sokáig járdán haladt, majd a buszmegállónál visszatért az úttestre és ütközött egy osztrák rendszámú Forddal.

Súly
Tánczos Mihály

A balesetben a Mercedesben utazó Bükön élő házaspár súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az autó hátsó ülésén gyermekülés is volt, de gyerek szerencsére nem ült benne. A mentők a tűzoltók segítségével több mint egy órán át próbálták stabilizálni a férfi sofőr állapotát, majd ezután mentőhelikopter szállította a szombathelyi kórházba a koponyasérültet.

A balesetet okozó Mazda férfi vezetője nem szenvedett súlyos sérülést, a mellette utazó hölgy viszont szintén életveszélyesen megsérült. A balesetben szintén vétlen Fordban utazó két ember könnyebben sérült.

Súly
Tánczos Mihály

Egyelőre nem tudni, miért száguldott a Mazda Bükön, mivel a sofőrt nem tudták meghallgatni a helyszínen, így még nem lehet kizárni a rosszullétet sem. (Szombathelyen tavaly decemberben egy automata váltós Audi száguldott villanyoszlopnak. Ott a sofőr rosszul lett és a lába ránehezedett a gázpedálra, felesége próbált kormányozni. Előtte pedig egy taxis kapott sztrókot a volán mögött. A sofőr nem tudta megállítani az autóját, ami így házfalnak ütközött, több táblát kidöntve.)

A helyszínelés ideje alatt teljesen lezárták az érintett útszakaszt

Az eső többször is megeredt, először akkor, amikor az életveszélyesen megsérült férfivel elindult a mentőcsapat a távolabb leszállt helikopter felé. A helyszínelés vége felé pedig megérkezett az előre jelzett vihar is, erős széllel és felhőszakadással.

112 Emergency Press Hírügynökség

Súlyos baleset, Bük

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló