Szerdától kezdődik Szombathelyen a Fenntartható Városi Mobilitási Terv (SUMP) keretében a háztartásfelvétel – derült ki az önkormányzat lapunkhoz is eljuttatott közleményéből.
Ez azt jelenti, hogy most ősszel, egészen november 12-ig kérdezőbiztosok fogják járni a várost, akik az utazási szokásokról fognak kérdezősködni, például hogy kinek milyen járműve van, mivel és hogyan közlekedik egy-egy nap.
Nem kötelező válaszolni, de nagyjából 20 percbe telik az egész és ez alapján fog elkészülni a város Fenntartható Városi Mobilitási Terve, mellyel élhetőbbé szeretnék tenni Szombathelyt közlekedési szempontból.
A felvett adatok anonim kerülnek feldolgozásra (személyes adatoktól különválasztva, név és cím nélkül kezelve), és több száz másik háztartás adataival együtt statisztikailag összesítve kerülnek feldolgozásra – hangsúlyozzák.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!