Szabálysértő lehet 18 fokosra csökkenteni a középületek fűtését

A 18 fokos hőmérséklet könnyű fizikai munkánál sem lenne teljesen szabályszerű.

Gulyás Gergely a kormányinfón Kormányinfó: 25 százalékos gázcsökkentést ír elő a kormány az állami intézményekben 2022. September 08. 10:45 bejelentette, hogy a kormány arra kötelezi az állami intézményeket (a kórházakat és a szociális intézményeket kivéve), hogy 25 százalékkal csökkentsék a gázfelhasználást. A miniszter azt is mondta, hogy az otthoni munkát nem támogatják, de azt igen, hogy az állami intézményekben, így például a Miniszterelnökségen is 18 fok legyen a fűtési maximum.

Erről még nem jött ki rendelet, de a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének vezetője, Boros Péterné a HVG-nek azt mondta: ez az intézkedés szabályt sért, mert ülőmunka esetén fél méter magasan 20-22 fokot kell biztosítani, ami azt jelenti, hogy ez a 18 fok az ülőmunkát, szellemi munkát végzőknek egészségügyi kockázatot jelenthet.

A munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló törvény kimondja, hogy: „Zárt munkahelyeken a végzett munka jellegétől és az évszakoktól függően, a munka nehézségi fokát jellemző munkaenergia-forgalmat figyelembe véve, álló munkánál 1 m magasságban, ülő munkánál 0,5 m magasságban a 2. számú melléklet szerinti megfelelő hőmérsékletet (klímatényezőt) kell biztosítani, ami hideg évszakban biztosítandó 20–22 °C léghőmérsékletet jelent.”

A 18 fokos hőmérséklet könnyű fizikai munkánál sem lenne teljesen szabályszerű, ott is a minimum lenne (18–20 fok az előírás), közepesen nehéz fizikai munka esetén 14–18, míg nehéz fizikai munka esetén 12–14 Celsius-fokos munkahelyi hőmérsékletet kell biztosítani a dolgozóknak. Persze az MKKSZ szerint ha kikérik a véleményüket, ülőmunkánál akkor is minimum 19 fokot kértek volna, mint Németországban.

Boros Péterné a lapnak azt mondta, a kormánynak értesítenie kellett volna a dolgozókat, de ez csak a Kormányinfóból derült ki. Pedig korábban jelezték, hogy szeptemberre össze kellene hívni a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumot, aminek a működtetése Gulyás Gergely minisztériumi feladatkörébe tartozik - idézi a 444.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet