Szabó Bálint elmondja, hogyan lett a magyar közélet egyik legfurcsább alakja

Miért lett Szabó Bálintból a közélet botrányhőse?

/

letöltés 54.74MB
Szabó Bálint neve az utóbbi 20 évben sok, sokszor abszurd ügyben előbukkant. Most éppen főpolgármesternek készül.

Bálint Szombathelyen született, Csepregen élt, Pannonhalmán a Bencésekhez járt gimnáziumba. Aztán ahogy ő mondta, rossz társaságba keveredett, jött a szocialista Tóth Csaba és Zuschlag János, majd az miniszterelnök konvojába való belehajtás/belekeveredés, a rendőrök leorbánkutyázása. Közben pár hónapra börtönbe is került, s emiatt elvesztette feleségét és kislányát.

Mi pedig úgy döntöttünk, itt a szülőhelyén próbáljuk megfejteni a Szabó Bálint jelenséget az összes mozgatórugójával és azzal a motivációjával együtt, hogy aki a kőszegi gyerekotthonban nem csinált valami különlegeset, sohasem tűnhetett ki a sok állami gondozott közül. Nézze meg videónkat!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet