Szájer József lemondott EP mandátumáról

Távlatosabb szellemi tevékenységet végez a jövőben.

Szájer József közleménye:

A mai napon David Sassoli európai parlamenti elnök úrnál benyújtottam a lemondásomat az európai parlamenti képviselői tisztségemről. A lemondás 2020. december 31-vel hatályos. Döntésem egy hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot. A lemondás nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, minden eddiginél ádázabb küzdelem tartalmával. A mostani vitában egyetértek a magyar kormány álláspontjával, azt támogatom.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számomra, márpedig akik a küzdőtéren vannak, azoknak harcrakész állapotban kell lenniük. Harminc éve szolgálom Magyarországot hivatásos politikusként. Ennek túlnyomó részében az európai terepen dolgoztam. Feladataimat igyekeztem lelkiismeretesen ellátni, a magyar emberek, a választóim érdekeit képviselni.

A választóknak köszönöm, hogy szavazataikkal négyszer juttattak be a magyar Országgyűlésbe és négyszer az Európai Parlamentbe. Mindkét intézményben teljes erőmmel a hazámat szolgáltam, szép munka volt a magyarokat szolgálni. Választott képviselői tevékenységemnek ezzel vége. Köszönöm politikustársaim és kollégáim támogatását.

A jövőben a gyakorlati politikusi tevékenység helyett a távlatosabb, szellemi területen kívánom folytatni a rendszerváltoztatáskor megkezdett munkát. Új feladataimat az eddigi elkötelezettséggel és elszántsággal fogom teljesíteni. A konkrétumokról később adok tájékoztatást - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet