Szakadó esőben is tüntettek a diákok az MTVA székháza előtt

Mert nem hallgatja meg őket a közpénzből üzemelő közmédia.

Az Egységes Diákfront és a Pala Mozgalom egy hónappal ezelőtt adott ultimátumot a köztévének: vagy megszólalhatnak a tévében, vagy december 9-én az utcára vonulnak.

Nem túl nagy meglepetés, hogy az utóbbi történt.

Diáktüntetés az MTVA székház előtt
K.S.

A rendkívül rossz, hideg és esős időben több százan gyűltek össze a fővárosi Flórián téren.

A szervezők fáklyákat osztottak a tiltakozóknak, akik elindultak az MTVA Kunigunda utcai épületéhez. A tömeg időközben néhány ezresre duzzadt.

Diáktüntetés az MTVA székház előtt
K.S.

A köztévé székháza előtt több beszéd is elhangzott.

A szónokok kritizálták a közoktatást és a hatalmat, amelynek egyik szimbóluma az MTVA „hazugsággyára”.

Diáktüntetés az MTVA székház előtt
K.S.

A tüntetők összetörtek egy tévét a színpadon, majd befogott szájjal azt üzenték, hogy nem hallgatja meg őket közmédia.

Diáktüntetés az MTVA székház előtt
K.S.

A tüntetők közösen elénekelték a mozgalom indulójává vált „Mi vagyunk a grund” dalt is, majd a végén a tömeg azt skandálta, hogy „folytatjuk”.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet