Nézzünk egy kis előzményt. Még 2008. március 6. éjszakáján történt, hogy plakátragasztás közben összetűzésbe keveredtek a Fidesz és az MSZP fiataljai Szombathelyen. Az országos sajtón végigszáguldott a hír: a város egyik közismert politikusának öccse megverte Szakály Gábort.
Ugyanis a történtek után Szakály – felkötött kézzel – helyszíni sajtótájékoztató tartott Plakátháború pofonokkal - Brutális verés, sérülés nélkül? (Frissítve!) 2008. March 07. 17:21 , amelyen szolidaritásból megjelent a városi és a megyei teljes fideszes vezérkar is. „Szocialista verőlegények”-ről beszéltek, s az ügyben természetesen sokat emlegették felelősként a testvér Czeglédy Csabát is.
Mint mondták, éppen plakátokat ragasztottak, amikor Czeglédy Péter kiugrott az autójából, azzal, hogy megtalálta az illegális plakátozókat, s ezután kezdődött a "brutális verés", amelynek során Czeglédy Péter többször megütötte a nála 40 kilóval könnyebb Szakály Gábort, majd a földre kerülő férfit megrugdosta
.A másik variáció, vagyis Czeglédy Péter szerint ezen az éjjelen a fideszesek közrefogtak és megfenyegettek olyan embereket, akik MSZP-s plakátokat ragasztottak. Ezután kérte őket számon Czeglédy Péter, jöttek a kölcsönös vádaskodások, majd Szakály kezet emelt rá. De – ahogy Czeglédy a Nyugatnak nyilatkozta –, nem volt itt nagy verekedés, csak némi dulakodás.
A vége az lett az ügynek, hogy mindkét fiatalember feljelentette a másikat. Végül Czeglédy Péter és Szakály Gábor ellen is vádat emeltek. Mindkettőjük ellen ugyanaz miatt: garázdaság és könnyű testi sértés.
Szóval, ha már akkora visszhangja volt a dolognak, mi lélegzet visszafolytva vártuk, derüljön már ki, ki pofozott kit, s hogy megtudjuk, Hende Csaba szavaival élve: hogy is működnek a „szocialista verőlegények”.
Hát, most folythatjuk vissza tovább. Március 13-án lett volna az első tárgyalás a szombathelyi bíróságon. Ám Szakály Gábor nem jelent meg. Indokként azt közölték a bíróságnak írt levélben, hogy Puskás Tivadar parlamenti képviselő titkáraként elfoglaltsága volt Budapesten. Szakály munkáltatói igazolását azonban a bíróság tartalmi és formai okok miatt nem fogadta el. A tárgyalás mégis elmaradt, mert az ügyész és a két vádlott ügyvédje is ezt kérte a bírónőtől: az új tárgyalást április 2-ra tűzte ki.
Április másodikán újra beütött a krach. Szakály Gábor ugyanis elfogultságot jelentett be minden vasi bíróság ellen. A kérelemről a Győri Ítélőtábla dönt. Ha jogosnak tartja, akkor az új tárgyalással valamelyik szomszédos megye városi bíróságát bízza meg. Ha nem tartja jogosnak, visszaadja a szombathelyi városi bíróságnak az ügyet, és eljutunk a kiindulási pontig, meg kell tartani a tárgyalást. Állítólag mindez néhány hét alatt lezajlik.
Vagy újabb igazolások, kérelmek és miegyebek kerülnek elő, s mire majd újabb három év múlva tárgyalják az ügyet, ki emlékszik már az egészre? Pedig: mi más lehet a képviselő célja, mint tisztázni magát a vádak alól? Mert minket igenis meghatottak a felkötött kezű, szenvedő arcú fiatalemberről készült fotók, aki állította: brutálisan megverték. Ne kelljen azt gondolnunk, az egész nem szólt másról, mintegy jó kis média heccről. Egy jól eladható, jól előadott sajtótájékoztatóról.