Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

51 ezer euró támogatást nyert a Hefele Menyhért szakközépiskola

A Tempus Közalapítvány által meghirdetett Erasmus + program keretében nyert a szombathelyi iskola, a pénzt tanulmányutakra fordítják.

A projektet az Európai Bizottság támogatta. Segítségével az intézmény 3 tanára egyhetes, 28 diákja, - 16 ács és 12 kőműves tanuló - háromhetes németországi tanulmányúton vehet részt Biberbachban. A tanári út október 10-16. között valósul meg, míg a diákok tanulmányútja október 3-tól, október 23-ig tart.

Az említett szakmák hiányszakmáknak minősülnek, és a kiutazó diákok, néhány kivétellel, hátrányos helyzetűek. A projekt szervezői Farkas Attila és Tóth Árpád nem voltak könnyű helyzetben, mivel kétszer annyi jelentkező közül kellett választaniuk, mint amennyi szabad hely volt.

Szakmai innováció nyújtotta lehetőségek az Erasmus + programban
A képre kattintca galéria nyílik
Nyugat.hu

Tanári tanulmányút

A tanári kiutazás a duális szakképzés fő vonásainak terjesztését és alkalmazhatóságának tökéletesebb kivitelezését szolgálja. Az út célja az, hogy a szakmai munkát végző pedagógusok tudásukat megújítva képesek legyenek a tanulók motiválására. A szerzett ismeret és a készített fotók segítségével egy új képzési anyagot állítanak össze, amelyet élményszerű tartalommal megtöltve próbálják növelni a diákok tanórai érdeklődését.

A projekt résztvevői betekintést nyernek a duális képzés szakmai módszertanába és megpróbálják ezeket a fogásokat a hazai szakmai vizsgakövetelményben rögzített elvárásokra átültetni. Az egyhetes tanulmányút alatt részletesen megismerik a tartomány ácsképző központjának struktúráját, a gyakorlatorientált oktatás felépítését és a képzés elemeit. Ellátogatnak a régióban működő és a Hefele iskolával kapcsolatban álló üzemekhez, létesítményekhez, ahol áttanulmányozzák az alkalmazott technológiákat.

Szakmai innováció nyújtotta lehetőségek az Erasmus + programban
A képre kattintca galéria nyílik
Nyugat.hu

A diákok tanulmányútja

A kiválasztott diákok nyáron felkészítésen is részt vettek: önismereti tréningen, üzemlátogatáson, szakmai elméleti és gyakorlati, valamint idegen nyelvi területen is plusz képzést kaptak. A tanulmányút alatt két hétig tanműhelyben tanulnak, egy hetet azonban önállóan, külső gyakorlati helyszínen töltenek majd el.

A diákok és a tanárok a képzés végén Europass igazolást kapnak, amit nemzetközileg is elismernek.

A németországi gyakorlat során a diákok nem csak tanulhatnak, de megismerhetik egy másik ország kultúráját, építészetét, környezetét. A hétvégéken kulturális programokat is szerveznek számukra: ellátogatnak Neuschwainstein, Sigmaringen kastélyaiba, a svájci Schaffhausenben található Rajna-vízeséshez valamint túráznak a Fekete-erdőben is.

A tanulmányút elsősorban az igényes szakmai munka fejlesztését célozza meg, de hozzájárul az idegen nyelvi tudás, személyiségfejlődés és kulturális ismeretek formálásához is.

Kedves Olvasó!
Kérjük, támogasd havonta rendszeresen a Nyugat.hu szerkesztőségének a munkáját! Mert veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Köszönjük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra