Szanyi Tibor lesz az ISZOMM miniszterelnök-jelöltje

Négypillérű programmal indul.

Szanyi Tibor lesz a miniszterelnök-jelöltje az Igen Szolidáris Magyarországért Mozgalom pártnak a 2021-es ellenzéki előválasztáson. Az ISZOMM emellett mind a 106 választókörzetben akar saját jelöltet indítani – erről is döntött a párt alakuló kongresszusa. Mint mondták: programjuk négy fő pilléren áll. Minden magyar embernek legyen rendes munkája, tisztességes jövedelme és akadálytalanul hozzájuthasson az egészségügyi szolgáltatásokhoz. Valamint ingyenesen részesedhessen a magas szintű oktatásból. Szanyi Tibor hozzátette: a nettó 200 ezer forintos minimálbér mellett 100 ezer forintos minimumjövedelmet is bevezetnének. - írja az atv.hu .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek