A sofőr megpróbálta kikerülni az úttesten álló állatot, de rosszul sült el a manőver. Két autó törött össze, két személy kórházba került.
A Körmend felé tartó Ford vezetője egy úttesten álló szarvast akart kikerülni, de elvesztette uralmát a járműve felett.
A Ford vezetője a jobb oldali padkára kormányozta a járművét, de elvesztette uralmát a járműve felett és egy Szentgotthárd felé tartó Suzuki elé került.
A két autó összeütközött, a mentők két embert szállítottak kórházba. Információink szerint nem szenvedtek súlyos sérülést.
A járművek nem ütköztek a szarvassal. A baleset a 8-as főúton, Körmend és Csákánydoroszló között történt.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!