A közelmúltban egész serleggyűjtemény gyűlt össze a nemesbődi Bosits testvéreknek. Kiválóan szerepeltek a Szarvaskenden megrendezett kétnapos Vas megyei díjugrató versenyen is. A döntő első napján B2 ifi. versenyszámban Boglárka „Gavallér” hátán első, Bíborka pedig „Ami” nyergében második lett.
Boglárka „Lobelloval” harmadik helyet is elért. A rossz idő miatt a többi versenyszámot törölték. Másnap Bíborka a B2 versenyszámot megnyerte, így a megyei döntőn ifi kategóriában legfiatalabb lovasként bronzéremmel zárt. Boglárka B4 versenyszámban „Gavallér” nevű lovával első, „Lobelloval” pedig harmadik lett. Három azonos hibaponttal végzett versenyzők összevettettek a bajnoki címért.
Nyolcszázad másodperccel csak Fodor Nikolett előzte meg. Így ő lett a 2015. évi felnőtt megyei bajnok, Boglárka pedig – 13 évesen - ezüstérmes. A Bosits lányok egyre magasabb szintre jutnak, hiszen Bíborka tavaly kezdő lovas bajnok is lett.
Forrás: Vas Megyei Lovas Szövetség