A hazai mellett osztrák és cseh vendégek vetették alá magukat a legjobb magyar szaunamesterek szeánszának a hét végén Bük-fürdőn. A megmérettetés a Szauna Szeánsz Oscar-ért zajlott. A versenyzők feladata az volt, hogy a legtökéletesebb élményt nyújtsák a forróságban. Az idei fő-fő Oscar-t Mikocsics Brigitta nyerte el, aki hazai pályán aratta le a babérokat. A verseny további helyezettjei itt megtekinthetők.
Videónkban két versenyzővel is beszélgettünk a szaunázásról, a szaunaszeánszokról és a hazai szauna-kultúráról. Mint az kiderült, van még hova fejlődnünk. Nem utolsósorban a prűdséget is le kell vetkőznie sok magyarnak, de a jelek biztatóak. A szeánszok pedig abban segítenek, hogy a vendégek még több élménnyel gyarapodjanak. Aki kíváncsi rá, hogyan, tekintse meg videónkat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!