Székely János szerint komoly aggodalomra ad okot a genderideológia

Véleménycikket közölt a Magyar Kurír katolikus hírportálon.

Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnöke véleménycikket közölt a Magyar Kurír katolikus hírportálon, amit az Index szemlézett.

Ebben leszögezte: a nyugati kultúrkört néhány évtized alatt elárasztotta egy új életszemlélet, amely a szexualitás szinte bármilyen formáját helyesnek tartja, annak kiélését emberi joggá emeli, az elől minden korlátot el akar tüntetni, és nagy erővel támadja mindazokat, akik ezzel az új életszemlélettel esetleg nem értenek egyet.

Első hallásra mindez jónak és helyesnek tűnhet. Ezeknek a szépnek hangzó elveknek azonban mára olyan radikális megnyilvánulási formái jelentek meg a társadalmainkban, amelyek komoly aggodalomra adnak okot – írta Székely János, majd felidézett néhány konkrét esetet is.

Többek közt például azt, hogy az ENSZ különböző szervezetei, az Egyesült Államok és igen sok alapítvány azzal a feltétellel ad fejlesztési segélyeket fejlődő országoknak, ha az abortuszt ingyenessé és könnyen elérhetővé teszik minden nő számára, ha törvénybe iktatják a melegházasságot, ha a fogamzásgátló szereket terjesztik, ha az iskolákban bevezetik a teljes szabadosságra buzdító szexuális felvilágosítást.

Mi, keresztények úgy gondoljuk, hogy a nemi identitását nem kitalálja vagy megalkotja az ember, hanem kapja. Kapjuk ugyanúgy, ahogyan kapjuk az anyanyelvünket, kapjuk azt, hogy melyik történelmi korba születtünk, kapjuk a szüleink, a nagyszüleink élettörténetét, amelyből kisarjad a mi életünk. Úgy gondoljuk, hogy ez az objektív identitás nem korlát.

Úgy gondoljuk, hogy a valóság nem akadály, nem olyasmi, amit le kellene bontani, hanem az élet forrása. Olyan, mint a talentum, amire építeni kell, amiből a lehető legtöbbet kell kihozni – összegezte a gondolatait a szombathelyi megyéspüspök a Magyar Kurírban .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet