A rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták azt 41 éves férfit, aki a gyanú szerint több szelektív kukát is felgyújtott Zalaegerszegen.
Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a 41 éves férfi március 21-én, kedden késő este Zalaegerszegen, előbb a Göcseji úton, majd a Landorhegyi úton lévő társasházak mellett meggyújtotta több szelektív hulladéktároló tartalmát. A Landorhegyi úton tűz átterjedt egy parkoló gépkocsira és egy üzlet falára, valamint annak nyílászáróira. Több, mint egy millió forintos kár keletkezett.
A rendőrök egy nap alatt azonosították a tettest, szerdán este elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!