Szép csendben végleg bezárt a szombathelyi Savaria Plaza egyik kedvelt pizzériája

A Pizza Forte november végén lehúzta a rolót, azóta üresen áll a hely.

Nem járok gyakran a Savaria Plazában, de néha előfordul, hogy baráti társasággal megnézünk egy filmet vagy eszünk egy jót. Ha utóbbi lehetőséget választjuk, akkor van választék, legalább négy étterem működik az épület felső szintjén.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A legutóbbi látogatásunkkor, néhány nappal ezelőtt viszont megdöbbenve vettem észre, hogy az egyik kedvelt helyünk, a Pizza Forte lehúzta a rolót, és nemcsak azért, mert már későre járt. A kis éttermet kiürítették és a cégtáblát is levették.

Ismerőseim sem tudták, mi történt a pizzériával, ami – legalábbis elmondások szerint – elég népszerűnek számított Szombathelyen. Ezért megkérdeztüka Pizza Fortét és a Savaria Plazat is. Utóbbitól azt a választ kaptuk, nem tudják, hogy pontosan miért zárt be az étterem. Azt viszont igen, hogy ez a cég döntése volt, és már tavaly november óta zárva tart a pizzéria.

Hozzátették, mindenképpen kiadják a helyiséget, és több céggel is egyeztetnek.

Küldtünk kérdéseket a Pizza Forténak is. Arra voltunk kíváncsiak, miért zárták be az éttermet és terveznek-e újat nyitni Szombathelyen, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Ugyanakkor sokat elárul, hogy az étterem weboldalán található étteremkereső szerint Szombathelyen jelenleg nincs éttermük, ami azt jelenti, hogy nem máshová költözött a városban, hanem kivonult innen a cég.

A kereső szerint egyébként viszonylag messze kell menni a legközelebbi étteremért, Szombathelyhez legközelebb Sopronban található csak ilyen pizzéria. Ezen a városon kívül a Dunántúlon még három helyen van (kettő Győrben és egy Székesfehérváron) Pizza Forte.

Nem ez az első étterem, ami bezárt

Az utóbbi hetekben, hónapokban mi is többször írtunk népszerűnek számító kávézók, éttermek bezárásáról.

Tavaly nyáron számoltunk be Sorban zárnak be a helyek a szombathelyi Uránia udvarban 2023. June 19. 19:16 arról, hogy az Uránia Udvar több üzlete – éttermek és üzletek egyaránt – is bezárt. Lehúzta a rolót a pénzváltó, a szépségszalon és már egy éve nem működik az a nagy önkiszolgáló étterem, ami egykor „Menza” néven az egyik legnépszerűbb hely volt a belvárosban.

Háttérbeszélgetéseink során a szombathelyi vállalkozók jellemzően az alábbi okokat jelölik meg a bezárások okaként:

  • A vásárlóerő hiánya
  • Az életmód változása (az emberek autóba ülve inkább a városszéli bevásárlóközpontokat keresik fel)
  • Munkaerőhiány
  • A magas parkolási díj
  • A szabályozatlanság (Ausztriában szigorúbban veszik, hogy milyen tevékenységből mennyi üzemelhet egy településen)
  • A kisvállalkozásokat terhelő költségek és adminisztrációs terhek
  • Magas bérleti díjak
  • Ugyanakkor a belvárosok hanyatlása sem időben, sem térben nem új jelenség. A folyamat már jóval korábban elkezdődött, és ugyanez figyelhető meg más városokban is.

    Mi is írtunk Sopron Bezárt üzletek, sorban, egymás után 2022. September 14. 19:37 és Pápa A pápaiak dühösek és megbotránkoznak a városi vandalizmuson 2022. May 28. 21:32 hasonló gondjairól, de Budapesten is felmerült a probléma: a Nagykörúton is minden ötödik üzlet zárva van.

    adó 1% nyugat.hu 2025

    Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

    A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
    Tovább a felajánláshoz!
    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Gazdaság