Furcsa párhuzamosságok figyelhetők meg a Szerbiában és Magyarországon mostanában történtek között. Szerbiában egy hibás felújítás miatt leomlott az újvidéki vasútállomás üvegteteje, sok embert maga alá temetve, ami megadta a végső lökést a korrupció elleni és a jogállamiság melletti tiltakozáshullám kibontakozásához. Magyarországon a kegyelmi ügy elmaszatolása és a "Magyar Péter jelenség" volt az ok ugyanerre. Közben pedig mindkét kormány bűnösöknek nevezi a civil szervezeteket és a szabad sajtót.
A szerb kormány egyik legfontosabb beruházása volt a Belgrád-Budapest közötti gyorsvasút, s vele együtt az újvidéki vasútállomás felújítása. Legalább háromszor adták át különböző keretek között. A tragédia kapcsán felmerült a korrupció gyanúja, és ahogy nálunk, a kegyelmi ügynél, itt sem tudni, valójában ki a felelős.
Déli szomszédunknál az egyetemi hallgatók indították el a tiltakozáshullámot. Közel 60 egyetemi kar áll jelenleg is blokád alatt, a diákok lezárták az épületeket. Ehhez csatlakoztak más oktatási intézmények, civil szervezetek és polgárok is. A fiatalok az ország különböző pontjaira szerveznek folyamatosan tüntetéseket, ahová gyalog vagy kerékpáron mennek, átvonulva falvakon és városokon. Az ott lakók kiállnak az utcára ünnepelni és megvendégelik őket. Eltűnnek a korosztályok közötti különbségek, és az online tér helyett a valóságban ölelkeznek össze öregek és fiatalok – mondja interjúalanyunk.
Szerbiában napról-napra élesebb a helyzet, a tüntetéssorozat a hétvégén is zajlott, s mindenki feszülten várja, mit lép a hatalom, eljutnak-e az erőszakig.
Sinkovics Norbert újvidéki újságíró, médiaoktató. Jó egy hete beszélgettünk a két ország közötti hasonlóságokról, a november óta tartó szerb tüntetéshullámról, s arról, hogy Szerbiában a fiatalok és öregek együtt élik meg a katarzist, miközben bomlik le a jogállam és dúl a korrupció. A riporter Roznár Gyöngyi, a Nyugat.hu főszerkesztője.