„Minden sikeres nő mögött ott áll önmaga. A nőnap emlékeztető, hogy ne adjuk fel a nők egyenlőségéért vívott harcunkat” – írta az Éljen Szombathely! frakció, melynek képviselői a város több pontján várják a hölgyeket egy szál virággal kedden 11 és 17 óra között.
A nőnapi akció különlegessége pedig, hogy az egyik helyszínen Bokányi Adrienn és női aktivistáik várják nőtársaikat.
Íme a lista:
De Szentgotthárdon sem kell csüggednie senkinek, ugyanis Bana Tibor is felkerekedett, hogy tulipánokkal kedveskedjen a hölgyeknek. A Kis Édes cukrászda elől jelentkezett be élőben a Facebookon, itt vár lányokat, hölgyeket, asszonyokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!