Szigorított a kormány, új feltételekkel utazhatnak át az országon a külföldiek

Az új intézkedés a vízi és a vasúti tranzitálást érinti.

Szigorúbbra vette a járványhelyzet miatt meghozott tranzitszabályokat a kormány, az erről szerda este megjelent kormányrendelet szerint mostantól azok a nem magyar személyek, akik átutaznak az országon, akkor is csak nyomósabb indokkal állhatnak meg út közben, ha vízen vagy vasúton érkeznek.

A "kizárólag az áthaladáshoz elengedhetetlenül szükséges okok", melyek miatt megszakíthatják az átutazásukat, a következők:

• egészségügyi okok

• a vasúti vagy a vízi közlekedéssel összefüggően bekövetkezett műszaki vagy forgalomtechnikai okok

• átszállás.

És ha meg is kell állniuk, legfeljebb 24 órán belül akkor is kötelesek elhagyni Magyarország területét.

A fentiek nem teljesen új intézkedések, mert a közúton belépő külföldiek számára eddig is érvényben voltak, de az, hogy a szigorúbb feltételeket kiterjesztették a hajóval és vonattal közlekedőkre, értelmezhető úgy, hogy a kormány azért szigorít, mert fél szemmel már az őszre várható negyedik koronavírus-hullámra figyel – írja az mfor.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek