„BBC Hard Talk – ez tényleg kemény volt” – írta Facebook-oldalán Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter ugyanis szerdán jelentkezett be élőben a BBC műsorába, az interjút pedig közzé is tette az oldalán.
A beszélgetésben szóba került az Európai Unió és Magyarország kapcsolata is, ami a riporter szerint működésképtelennek tűnik. Szijjártó erre azt mondta, az tény, hogy vannak vitáink az intézményekkel Brüsszelben.
Majd azzal folytatta, hogy „tulajdonképpen folyamatos támadás alatt állunk, hiszen bármilyen döntést hozunk, az európai intézmények megtalálják a módját annak, hogy nyomást gyakoroljanak ránk, és megpróbálnak megzsarolni bennünket annak érdekében, hogy megváltoztassuk a döntéseinket és ne használjuk ki a nemzeti kompetenciák adta lehetőségeket.”
Szerinte ott van a probléma gyökere, hogy az Európai Unió jövője áll a vita középpontjában, mert két megközelítése van a témának. Az egyik a föderalista, hogy Európai Egyesült Államokat akarnak létrehozni, a másik pedig a kisebbségi vélemény, amit Magyarország is képvisel.
„Ez a megközelítés azt mondja, hogy szükségünk van egy erős Európai Unióra, de ennek alapját az erős tagállamok kell, hogy képezzék. Éppen ezért nem támogatjuk azt, hogy újabb kompetenciák kerüljenek át Brüsszelhez a tagállamoktól” – mondta Szijjártó.
A teljes interjút itt lehet megnézni: