Szijjártó egykori futsalos munkatársa szárnyal az üzleti világban

Százmilliókat kapott hozzá a külügyminisztériumtól.

280 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Külügyminisztérium háttérintézményétől Benkő Szilárd, Szijjártó Péter külügyminiszter korábbi kabinetfőnökének és futsalos csapattársának építőipari cége. A támogatást a koronavírus-járvány idején nehéz helyzetbe került vállalkozások kapták, Benkő cégének beruházást és négy munkahely megőrzését kellett vállalnia cserébe - írja a Direkt36.

Szijjártó Péter külügyminiszter egyik legrégebbi ismerősét Benkő Szilárdnak hívják, aki eredetileg hangszerkészítőként végzett a Zeneakadémián. Amellett, hogy együtt fociztak a Dunakeszi Kinizsi futsalcsapatában, Benkő politikai karrierje során is végigkísérte Szijjártót, és éveken át volt a legközelebbi munkatársa. Egészen 2015 tavaszáig, amikor távozott a minisztériumból arra hivatkozva, hogy a magánszektorban folytatja.

Bár az elmúlt években Benkő valóban az üzleti életben tevékenykedett, a Direkt36 kutatásai szerint nem szakadt meg a kapcsolata az állammal, és konkrétan a Szijjártó által vezetett külüggyel sem.

2020-ban az egyik cége, az EUTEK Építő Kft. 280 millió forint értékű, vissza nem térítendő állami forráshoz jutott Szijjártó minisztériumának egyik háttérintézményétől. Erre a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került cégek pályázhattak, hogy ne kelljen kirúgniuk az alkalmazottaikat.

Direkt36

A támogatásért cserébe az EUTEK 4 darab munkahely megőrzését és 560 millió forintnyi beruházást vállalt. Az nem világos, milyen beruházásról volt szó, de a cég csaknem 260 millió forintos profittal zárta az évet. Egy év múlva pedig 750 millió forint osztalék kifizetéséről határozott a társaság.

Benkő 2022-ben egy cégén keresztül 95 százalékos tulajdonosa lett egy évi több milliárdos bevételű építőipari vállalkozásnak is. A VER-BAU Kft. egy több évtizede működő vállalkozás, melynek az elmúlt években nagy összegű állami megrendelései voltak, 2020-ban elnyertek például egy 2 milliárdos kórházépítési projektet.

Idén nyáron a korábban a Buddha Bar Hotelt is üzemeltető, kormányközeli arab nagybefektetőktől vásárolt egy ingatlankezelő céget is, így két Andrássy úti ingatlannak is tulajdonosa lett.

A Direkt36 a VER-BAU vételáráról és az EUTEK-nek ítélt támogatásról is küldött kérdéseket Benkő Szilárdnak, de az üzletember nem kívánt reagálni.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szerint a támogatási program, amelyben Benkő cége is részesült, rendkívül sikeres volt és 12.600 munkahely jött létre általa. A Benkő Szilárdra vonatkozó konkrét kérdésekre ugyanakkor nem válaszoltak.

A teljes cikk itt olvasható.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet