Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szijjártó is megjelent a szombathelyi TDK több mint 4 milliárd forintos fejlesztésének a bejelentésén

A gyár a hibrid és elektromos autók alkatrészeinek piacára fókuszálva bővíti termékpalettáját
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Összesen mintegy 4,1 milliárd forint értékű beruházást jelentett be a TDK december 4-én Szombathelyen. Ehhez közel 1,8 milliárd forintot Nagyvállalati Versenyképesség-Növelő Támogatásként kapott a vállalat – közölte lapunkkal pénteken a cég.

A két év alatt megvalósuló fejlesztés részeként a TDK vállalta a jelenlegi munkahelyek megtartását, és lehetősége nyílik arra is, hogy termékpalettájának bővítésével erősítse piaci pozícióit a hibrid és elektromos autók piacán.

Szijjártó Péter
Szombathelyi TDK

A megyeszékhelyen olyan modern okosautós alkalmazásokat fejlesztenek és dolgoznak ki, mint a sávelhagyásra figyelmeztetés, a táblafelismerés, vagy a kulcsnélküli nyitás és zárás – mondta az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Takács Balázs
Szombathelyi TDK

A beruházás részeként új gyártósort hoznak létre és a régit is fejlesztik, hogy az új elektromos és hibrid autók elektronikai termékigényeit kielégítsék. Ezzel újabb modern ipari kapacitás jön létre - fűzte hozzá Szijjártó.

Szombathelyi TDK

Takács Balázs, a TDK Hungary Components Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy ez a beruházás a következő 10-15 év fejlesztésit határozza meg a cég életében.

Szombathelyi TDK
Ahogy arról lapunk is beszámolt , Szijjártó Péter a TDK előtt a Schottban járt, ahol szintén fejlesztéseket jelentett be.

Néhány szám

A nyilvános céginformációs adatok szerint a 2019. április 1-jétől 2020. március 31-ig tartó üzleti évben 80,4 milliárd forint volt a vállalat nettó árbevétele, amely 8,2 milliárd forinttal kevesebb az előző üzleti év adatánál. Az exportból származó bevétele 74,5 milliárd forint volt, 8,2 milliárddal kevesebb, mint az előző évben. Az adózás után veszteség 3,8 milliárd forint volt, míg az előző üzleti évben 92,7 millió forintot mutatott – írja az MTI.


A cég sajtóközleménye a beruházásról és annak technikai vonatkozásairól

A szombathelyi TDK Hungary Components Kft. az elmúlt évek folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően rendkívül széles termékpalettát kínál: az itt gyártott elektronikai alkatrészek jelenleg már közel 10 ezer cikkszámot ölelnek fel. A cég két nagy üzletágba sorolható termékcsoportban értékesíti termékeit: mind az induktivitás üzletág, mind pedig a kondenzátor üzletág érintett a most bejelentett beruházásban.

A 4 milliárd forint összértéket meghaladó beruházás egyik legfontosabb eleme a TDK egyik fő termékkategóriájában egy teljesen újszerű, több szombathelyi szabadalommal védett termékvonal bővítésére ad lehetőséget. Ez a termékcsalád a Hibrid Polimer alumínium elektrolit kondenzátor, amely elsősorban a hibrid- és elektromos- autóiparnak (DC konverter), illetve a kommunikációs és információ iparnak (5G bázisállomás és szerver tápegység) jelent rendkívül energia-hatékony és környezetbarátabb megoldást. Az új, szombathelyi fejlesztésű célgépekkel és technológiával gyártott kondenzátor több más előnye mellett kedvezőbb környezeti terheléssel, azaz jelentősen kisebb CO2 lábnyomot hagyva működik. Gyártástechnológiája összetettebb, mint a hagyományos alumínium elektrolit kondenzátornak, közel kétszer annyi lépésből áll. A fejlesztésnek köszönhetően a jelenlegi kisszériás gyártás középtávon 2 millió darabra növekedhet. A projekt célja az ehhez szükséges gyártóberendezések beszerzése.

A vállalat az induktivitás üzletágon belül a fejlesztés részeként bővíti a teljesítmény-induktivitás és jelfeldolgozásban használt termékek körét is: új gyártósorok üzembehelyezését és a kapacitás bővítését tervezi. Ennek részeként a japán és a német fejlesztési központtal együttműködve olyan termékek előállítására nyílik lehetőség, amelyek a jelenleg piacon lévő induktivitásokhoz képest magasabb technikai követelményeknek, például fokozott mechanikai igénybevételnek, akár rázásnak, vibrációnak, nagyobb áramtermelhetőségnek is képesek megfelelni. A fejlesztés egyik legfontosabb eleme egy új automata robotizált gyártósor üzembe helyezése. Az új gyártósor évente mintegy 1 millió nagyáramú fojtótekercs legyártására alkalmas, amelyek már az európai autóipar vezető autógyártóinak elektromos rendszereibe is beépülhetnek.

Az említett beruházások megvalósításához szükséges lesz továbbá a meglévő infrastruktúra átalakítása, bővítése, hogy ezek is elősegítsék a tervezett beruházás megvalósítását és későbbi hatékony működtetését. Mindezek mellett az Ipar 4.0 követelményeinek megfelelően elengedhetetlen lesz a Manufacturing Execution System (MES) kiterjesztése a telephely egészére, megteremtve ezzel a modernizált gyártás végrehajtási rendszer alapjait.

A szombathelyi TDK Hungary Components Kft.-ről

A TDK Hungary Components Kft. (korábban EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft.) a világ egyik vezető elektronikai konszernje, a tokiói székhelyű TDK csoport tagja. A szombathelyi TDK Hungary Components Kft. a nemzetközi TDK csoport egyik legnagyobb európai fejlesztő- és gyártóközpontja az elektronikai alkatrészek és rendszerek területén. A több mint 25 éve működő szombathelyi telephely az induktivitások és alumínium elektrolit kondenzátorok versenyképes fejlesztő- és gyártóközpontja, Európában és világszerte rendkívül sok autóipari megrendelő számára szállít termékeket. Szombathely egyik legnagyobb munkáltatójaként jelenleg mintegy 2300 főt foglalkoztat.

-----
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Gazdaság

Hirdetés
Hirdetés
Tovább az oldalra