Szijjártó jó híre: négy magyar konzul is jelen lesz a Magyarország-Írország futballmeccs helyszínén

Ott segítenek, ahol tudnak.

Négy magyar konzul is jelen lesz a Magyarország és Írország közötti barátságos futballmeccs helyszínén kedden Dublinban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a kiérkező szurkolóknak - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a mérkőzés reggelén Budapesten.

A tárcavezető arról számolt be, mielőtt útnak indult volna Monacóba, hogy a szervezők mintegy ötszáz magyar drukkerre számítanak, a jelenlegi adatok szerint 452-en szurkolnak majd a vendégszektorban.

Ennek megfelelően egy magyar konzul a dublini repülőtéren fog szolgálatot teljesíteni, hogy az érkezők belépése zökkenőmentes legyen Írországba, három másik kollégája pedig az Avia Stadionban lesz jelen, hogy szükség esetén segíthessenek az esetleg felmerülő ügyes-bajos dolgokban - tudatta.

Szijjártó Péter közölte: ha valaki Dublinban napközben, vagy a mérkőzést követően esetleg bajba kerül, vagy bármilyen segítségre van szüksége, az a +36 30 387 06 36-os ügyeleti telefonszámot hívhatja.

"Reméljük, hogy inkább magyar gólokról, és nem konzuli ügyekről szól majd a mai nap, de ha valakinek szüksége van a kollégáim segítségére, akkor négy konzult megtalálhat a repülőtéren, illetve a mérkőzés helyszínén" - jelentette ki.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet