Szijjártó jó híre: újranyitott Magyarország ciprusi nagykövetsége

Szerinte ez jól mutatja, hogy "a kormány mekkora jelentőséget tulajdonít a folyamatosan fejlődő kapcsolatnak a két ország között."

Újranyitott Magyarország ciprusi nagykövetsége, ami egyértelműen mutatja, hogy a kormány mekkora jelentőséget tulajdonít a folyamatosan fejlődő kapcsolatnak a két ország között - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nicosiában.

A tárcavezető a diplomáciai képviselet átadó ünnepségén "igazi sikertörténetnek" nevezte a kétoldalú kapcsolatokat, amit tanúsít a gazdasági együttműködés is, hiszen a kereskedelmi forgalom értéke mára 100 millió euró fölé nőtt, egy év alatt 28 százalékos bővülést elérve, miközben a magyar export mintegy 2,5-szeresére emelkedett az utóbbi tíz évben.

Arról számolt be, hogy különösen az Egyesült Királyság európai uniós távozását (Brexit) követően gyors növekedésnek indult a magyar közösség Cipruson, mára csaknem négyezren élnek itt, illetve a turisták száma is megugrott, tavaly több mint 66 ezren látogattak a szigetországba, ahol a Wizz Air légitársaság bázist is nyitott.

Továbbá tudatta, hogy az energetika újabb terepe lehet az együttműködésnek, miután hazánk érdekelt a diverzifikációban, és az új ciprusi lelőhelyek erre esélyt kínálnak, ennek megfelelően egyeztetés folyik a felek között.

Emellett érintette azt is, hogy Magyarország elkötelezett Ciprus biztonsága és stabilitása mellett, ezért már rég részt vesz az ENSZ helyi békefenntartó missziójában (UNFICYP), jelenleg tizenegy fővel, de kész a létszám növelésére.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy mindezeket a szempontokat - a gazdasági kapcsolatokat, a jövőbeli energetikai együttműködést, a nagyszámú magyar közösséget, a sok turistát, a katonákat - figyelembe véve a kormány a nicosiai nagykövetség újranyitásáról és a szolgáltatások fejlesztéséről döntött.

Kifejtette, hogy a Ciprusra látogató vagy akár tartósan ott is élő magyar állampolgárok számára fontos minél jobb szolgáltatást nyújtani, de eközben a személyes diplomáciai jelenlét a kétoldalú kapcsolatok további javításának is eszköze lehet.

"Remélem, hogy a nagykövetség jelenléte világosan demonstrálni fogja, hogy mekkora jelentőséget is tulajdonít ennek a kapcsolatnak a magyar fél" - szögezte le, megköszönve a helyi hatóságok segítségét a gyors ügyintézésben.

"A magyar kormány elkötelezett amellett, hogy tovább írjuk közösen a két ország együttműködésének sikertörténetét" - tette hozzá.

A miniszter végül kitért arra is, hogy a világ napjainkban a veszélyek korát éli, a súlyos válságok nyomán jelentősen romlott a globális biztonság.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet