Szijjártó Péter: dimenzióváltás zajlik a magyar gazdaságban

Mennyiség helyett minőség kell.

A magyar gazdaságban dimenzióváltás zajlik, ennek belső oka, hogy a magyar gazdaság gyakorlatilag elérte a teljes foglalkoztatást, a külső pedig a digitalizáció, amely elsöprő lendülettel tört rá a világgazdaságra és azon belül a hagyományos iparágakra, amely közül több is a magyar gazdaság gerincoszlopához tartozik - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Hangsúlyozta, hogy az alacsony munkanélküliség "jó kihívást" jelent, amelyet kezelni kell, át kell állítani a beruházásösztönzést és a gazdaságstratégia fókuszát is a mennyiségről a minőségre.

Óriási globális verseny bontakozott ki abban, hogy a sikeres digitális átálláshoz szükséges fejlesztéseket és az azokra alapuló beruházásokat hol valósítják meg és kik rendelkeznek majd az új megoldásokkal, amelyek sikeressé tudják tenni az átállást az új világgazdaságra - tette hozzá a miniszter.

Kiemelte: ebben a versenyben Magyarország versenyelőnye a kreativitás, a magyar emberek szorgalma, az innovatív gondolkodás és a matematikai tudás.

Szijjártó Pétet közölte: ebben a helyzetben fontos szerepet tölt be a magyar-portugál kockázati tőkealap, az East West European Venture Capital Fund elnevezésű tőkealap, amelynek köszönhetően az innovatív magyar kis és közepes vállalkozásoknak (kkv) újabb széles körű nemzetközi fejlesztési források nyílnak meg, versenyképességük támogatása érdekében. Így újabb támogatást kap a kkv szektor versenyképessége.

A miniszter hangsúlyozta: a magyar nemzetgazdaság szempontjából kifejezetten fontos feltétel, hogy az alap által generált tőke 40 százalékát Magyarországon kell befektetni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kormány Ma