Ez 23 évvel ezelőtt történt, Szijjártó Péter 17 éves volt, Soros György pedig akkor még nem akarta illegális bevándorlókkal elárasztani Európát.
Ezt a választ adta a külügyminisztérium az Indexnek, miután kiderült, hogy a 90-es évek közepén Szijjártó Péter, jelenlegi külügyminiszter a Soros-alapítvány támogatásával utazott az Egyesült Államokba. A repülőjegyen, a szálláson, a biztosításon és az ösztöndíjon kívül még heti 75 dolláros zsebpénzt is adtak neki.
Mindez egy Tweeter-posztból derült ki, ami szerint Szijjártó az utazáésról szóló ebszámolójában ezt mondat:
Szorongás nélkül vágtam neki az útnak, úgy gondoltam, a Soros Alapítványban nyugodtan megbízhatok.
Azt is hozzátette, hogy az amerikai diákokirigyelni való körülmények között
tanulhattak.Nagy Szabolcs on Twitter
haverom küldte a képet, édesanyja megőrizte azt az újságot, amelyik napon született szijjártó beszámoló van benne a soros alapítványos amerikai nyaralásáról "úgy gondoltam a Soros alapítványban nyugodtan megbízhatok!