Szijjártó jó híre: a kormány már két éve sikerrel védi az országot a háborútól

Ennek egyik oka, hogy a kormány "sikerrel állt ellen minden külső nyomásnak".

A kormány az elmúlt két évben sikerrel óvta meg Magyarországot a háborútól, sikerrel állt ellen minden külső nyomásnak, ez csakis az Európában egyedülálló politikai stabilitás miatt volt lehetséges - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Biatorbágyon.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a városban rendezett lakossági fórumon az Ukrajnában pusztító háborúval kapcsolatban hangsúlyozta, hogy ilyen helyzetben a kormánynak nem lehet más az első számú feladata és célja, mint hogy ellenállván minden nyomásnak ne hagyja belesodródni Magyarországot a fegyveres konfliktusba, és ne tegyen eszkaláció veszélyével járó lépéseket.

"Mi az elmúlt két évben sikerrel óvtuk meg Magyarországot a háborútól, sikerrel vertük vissza az összes olyan kísérletet, amely minket a háborúpárti táborba akart belenyomni. És sikerrel álltunk ellen minden olyan nyomásnak, amely olyan döntések meghozatalára kényszerített volna minket, amelyek a háborút időben és térben kiterjesztették volna" - sorolta.

Majd kifejtette, hogy az Európai Unió minden más tagállama valahogyan belesodródott a háborúpárti táborba, s az, hogy hazánk ebből ki tudott maradni, csakis a kontinensen egyedülálló politikai stabilitás miatt volt lehetséges, amely a kétharmados parlamenti többségből következik.

"A NATO-ban egy olyan ország van, amely nem szállít és soha nem is szállított fegyvereket Ukrajnába, azok mi vagyunk. Most már a szlovákok a másodikak, de ők a múltban szállítottak fegyvert" - tudatta.

Ennek kapcsán pedig rendkívül veszélyesnek nevezte azokat a nyilatkozatokat, amelyek már szárazföldi erők küldéséről szólnak. És szavai szerint egy-egy félresiklott, félreértelmezett megszólalás ilyen feszült helyzetben drámai következményekkel járhat, ezért fontos a kommunikációs csatornák nyitva tartása, ahogy annak Magyarország jó példáját adja.

Szijjártó Péter a pódiumbeszélgetésen leszögezte, hogy a csatatéren Oroszországot nem lehet legyőzni, ez egy atomhatalom esetén nem elképzelhető, ugyanakkor a nyugati katonai támogatás miatt Ukrajna térdre kényszerítése sem várható, így előbb-utóbb mindenképp diplomáciai rendezésre fog sor kerülni.

"A kérdés, hogy mikor zárul tárgyalásokkal a háború. És minden egyes nap, ami a háborúval telik, újabb halottakat, újabb pusztítást hoz, újabb veszélyét hozza a háború továbbterjedésének" - fogalmazott.

Ennek kapcsán pedig azon reményét fejezte ki, hogy Donald Trump nyer az amerikai elnökválasztáson, és hivatalba lépését követően kellő erővel tud majd fellépni a béketárgyalások megindítása érdekében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet