A szilveszteri gurulás már hozzátartozik Szombathelyhez. Tavaly közel 400 motor tett egy tiszteletkört a városban az év utolsó napján.
Ízelítőnek megmutatjuk a tavalyi videónkat, hogy bárki el tudja képzelni, mit jelent ennyi motor egy felvonuláson:
A 2023-as felvonulásra a gyülekező 12 órakor kezdődik a Körmendi úti Zone Center kijelölt parkolórészén. Maga
a felvonulás
az előzetes tervek alapján
12:30-kor indul
.
A tervezett útvonal:
Körmendi út
Szent Flórián körút
Sorok utca
Thököly Imre utca
Aréna utca
Zrínyi Ilona utca
Sorok utca
Szent Flórián körút
Körmendi út
Csónakázó tó
Árkádia, fahíd
Dolgozók útja
Váci Mihály utca
Paragvári utca
Szófia utca
11-es Huszár út (oda-vissza)
87-es főút
Repülők útja
Söptei úti körforgalom
Végállomás: Repülők útja, rendőrségi objektum melletti betonplacc, ahol forró teával és zsíros kenyérrel, valamint pukkanó gumikkal várják a felvonulókat.
Mi azt kérjük a gépjárművezetőktől, hogy türelmesen várják meg a menetoszlop elvonulását, ne vágjanak be a motorosok közé. Azoknak, akik éppen belefutnak a felvonulókba jellemzően 5-7 percet kell várakozniuk, amíg a motoros közösség elhalad.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.