Akár szeretjük, akár utáljuk, azt el kell ismerni, hogy az Emlékmű bizony Szombathely egyik ikonikus elemévé vált. Persze akadnak olyanok, akik legszívesebben a földdel tennék egyenlővé, vagy elsüllyesztenék, mint a Titanicot és olyanok is, akik szerint olyannyira hozzánőtt már a város képéhez, hogy el sem tudnák nélküle képzelni az oladi dombot és a Csótó környékét. Gondoljuk hát így vagy úgy, az az egy biztos, hogy szó nélkül senki sem megy el mellette.
Érett korba lépett
Az viszont tény, hogy a nemrég a negyvenedik életévébe lépett óriás térplasztika bizony igencsak kopottas állapotban van. Nem elég, hogy hiányoznak róla a számok, és tele van graffitivel, de a környéke is szemetes, gondozatlan, és ha valakinek muníció kéne egy kis lázongáshoz, minden erőlködés nélkül fölkaphatná a macskaköveket. Megkérdeztük hát olvasóinkat, ők hogyan képzelik az Emlékmű rehabilitációját.
A nyertes
A legtöbb szavazatot az az opció kapta, mely szerint néminemű helyrerittyentés után építeni kéne valamiféle mutatós kis teraszos helyet az Emlékmű köré, mellé. Esetleg egy sörözőt vagy kávézót, mire felcaplat az ember a dombra, amúgy is megszomjazik, és jól fog neki esni egy pohár hűsítő itóka. Egy olvasónk ugyancsak kreatív ötlete alapján lehetne piknik-kosarakat kölcsönözni, előre betárazott pokróccal, és hasonló kellékekkel, és akkor akár az egész dombot hasznosíthatnánk. Persze ehhez előbb el kéne takarítani a különböző szeméthalmokat.
Sokak szerint
Szintén sokan szavaztak arra, hogy hagyják békén szegény Emlékművet, így szép, ahogy van. persze feltételezem, hogy nem a töredezett útra és a PVC palackok rengetegére gondoltak, de az építészeti alkotás eredeti eszméje valóban elgondolkodtató. A két, keletre és nyugatra nyitó zászló nem csak a szocializmusban hirdethetné a népek barátságát, az elfogadást, a nyitottságot. Ebben a szellemiségben városi összefogást hirdetve munkadalokkal kísérve Szombathely jó népe kalákában kitakaríthatná az Emlékmű környékét, utána pedig polgárőrséget szervezhetne a szemetelők lefülelésére.
Legyen a fiatalságé
Majdhogynem fej-fej mellett végzett az a két verzió, ami szerint az Emlékművet nagyon ütős mászófallá lehetne alakítani, és az, hogy a fiatalok fessék újra az építészeti alkotás ocsmány beton-szürkéjét. Ez a két megoldás még egymást sem zárná ki: miután egy graffiti bajnokság kereteiben a falak új köntöst kaptak, megkezdődhetne a tereptárggyá alakítás. Az eltérő magasságok miatt még különböző nehézségű pályákat is ki lehetne alakítani, szinte biztos lenne a turista-attrakció.
Futottak még
Kevesebben vélik úgy, hogy ez lehetne az új Szputnyik, és rakétaként egy búcsúünnepség keretében az égbe kéne repíteni - bár nem irigylem azt, akinek netalán a fejére találna esni. Aztán vannak azok, akik szerint ez lehetne a nemzeti összefogás új szimbóluma – bárki másnak beugrik mondjuk egy szárnyaló, nemzeti színű turul, búzakalásszal a csőrében? Esetleg lehetne sífelvonó, de mivel az meglehetősen időszakos, erre az eshetőségre csak páran szavaztak.
De történjen (vagy ne történjen) bármi az Emlékművel, egy biztos: az, hogy egy művészeti alkotás a város szívében ilyen lehangolóan néz ki, bizony eléggé elszomorító, és az is nyilvánvaló, hogy tenni kéne ellene valamit.
