Kinőtte helyét Katalin kertjében a jegenyefenyő, de most tökéletes helye van a szombathelyi Fő téren

20-22 éves a város idei karácsonyfája és Herényből költözött a Fő térre.

Bár a karácsonyi vásárt idén sajnos nélkülöznünk kell, a hangulatot azért megpróbálják megteremteni a már jól megszokott díszekkel Szombathely utcáin. Esténként már fényárban úszik a Fő tér és csütörtökön a karácsonyfa is a helyére került, amit pénteken el is kezdtek feldíszíteni, erről hamarosan fotókat is mutatunk.

Mondd el nekünk, milyen Nyugatot szeretnél!
Kitöltöm a kérdőívet

A jegenyefenyőt egy herényi lakos, Brenner Árpádné ajánlotta fel a városnak. Kati néni egyébként építőmérnökként dolgozott, de már boldog nyugdíjas éveit éli. A Nyugat.hu-nak elmondta, hogy bár pontosan nem tudja, de körülbelül 20-22 éves lehet a fa. Annak idején még földlabdásan vették karácsonyra a formás kis fát, amit aztán az ünnepek után kiültettek a házuk elé, mert nem akarták csak úgy kidobni.

A fa annyira jól érezte magát az előkertben, hogy óriásira nőtt. A 10 méter magas fenyő viszont így egyre több helyet elfoglalt és ha hagyták volna még tovább nőni, nagy valószínűséggel károkat is okozott volna, mivel a villanyvezetékeket is elérte már. Így jött az ötlet, hogy ahelyett, hogy csak kivágnák, felajánlják a városnak.

Kati néni, Horváth Gábor és a háttérben a fenyő.
Horváth Gábor

„A szomszédasszonyom tartja a kapcsolatot a körzet képviselőjével, Horváth Gáborral és miután megkértem, felhívta és elmondta neki, hogy felajánlanám ezt a fát a városnak. Gábor pedig eljött, megnézte a fát, neki is tetszett és el is kezdte intézni a továbbiakat. Annyira formás ez a fa, hogy mindenkinek megtetszett” – mesélte.

A fát csütörtökön dél körül vágták ki, Kati néni meg is dicsérte a munkásokat, mivel hamar és ügyesen sikerült áttelepíteni vadiúj helyére, a Fő térre, ahol pénteken délelőtt már el is kezdték a díszítését. Kati néni pedig már alig várja, hogy elmehessen és megnézhesse, hogyan ékesíti a Fő teret fája.

Szombathely MJV
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Csak Szombathely