Szombathely legocsmányabb trafikja - a Kiskar utcai

Időbe telik, mire megszokom ennek a közösségi vizeldére hajazó trafiknak a látványát.

Megnyíltak és kész, ki szív velük, ki nem, kit érdekel, engem nem, szívja más a nemzeti bagót, nem vagyok rá irigy, a lóvéra sem, amit ezekben a lefóliázott barlangokban lefölöznek majd. Az Óperint utcai konténerbodega azonban nem hagy nyugodni, bántja a szemem: nálam ez verte ki leginkább a biztosítékot. Időbe telik, mire megszokom ennek a közösségi vizeldére hajazó trafiknak a látványát a szombathelyi kereszteződésben, a nagy viták között telepített Kiskar utcai benzinkút tövében.

Nem az a pár fizetés nélkül használható parkolóhely és a tavasszal illatozó bokorrengeteg hiányzik. Ráadásul a hatóságok is megmondták (keretes anyagunkból ez kiderül) – itt minden a lehető leg- legálisabb. Nincs is min csodálkozni, ha nemzeti ügyről van szó, akkor pár hónap alatt bármilyen tákolmányt bárhová szabadon fel lehet húzni. A lényeg: ki húzza fel! Mellékesen kérdezem: emlékszik még valaki arra, hogy épp itt – a Totálként elhíresült benzinkút létesítése körül micsoda mizéria zajlott – még népszavazást is kiírtak. Ezért csúfoskodik azóta is tető a kúton, mint masni a lófa..on (utólag olvasói igényeknek engedve korrektúráztam), mondván így építészetileg a környezetbe illik.

Dohánybolt a benzinkúton
Garai Antal Atom

Na nem azt kifogásolom, hogy nincs a trafikon tető. Nem érdekel az sem, kinek a rokona a tulaj. Hanem azt, hogy – ronda. Még ebben a kereszteződésben is ízléstelen. Persze oly korban élünk, amikor ráolvasással is működnek a dolgok: valamire elég ráírni, hogy nemzeti, és attól már nem csak etikus, de esztétikus is lesz. Ami nemzeti, az mentesül a logika alól, ahhoz minek építész, tervezői ész? Akkor illik a városképbe. Vagy más a cél: annál jobb egy trafik, minél elrettentőbb, sivárabb, minél kevésbé vonzó. Tehát a Kiskar utcai Szombathelyen a legtökéletesebb.

Egyébként is, már vizionálom a trafikos szégyenlistát: amint kiaggatják a befóliázott ablakokra azon törzsvásárlók ultrahangos felvételeit, akiknél már tüdőrákot diagnosztizáltak. Borvirágos nemzetit.

A hatályos rendelet szerint – nehogy már a kákán is csomót keressünk - ez a trafik is tökéletesen megfelel az előírásoknak:
Az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló l312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 1. számú melléklet 7. pontja alapján építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek: „7. Kereskedelmi, vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 20,0 m2 alapterületet, kivéve műemléki jelentőségű területen a telek közterületi határához legközelebb, de legfeljebb 50 méterre álló új épület építését, vagy meglévő épület építésügyi hatósági engedélyhez kötött bővítését vagy átalakítását.”


Olvasói hozzászólás:

Tisztelt Szerkesztőség!

A trafik kapcsán szeretném jelezni, hogy az építésügyi hivatkozott rendelet itt nem hatályos, (nem a szerint kellett, nem kellett volna kapnia) építési engedélyt. Vagyis a tökéletesen megfelel mondat nem így van. Nem az az általános építési engedélyezési rendelet vonatkozik rá.
Miután benzinkúton van, és gyanítom nem külön helyrajzi számon, (de ha külön is lenne) a benzinkút létesítési szabályok a mérvadóak.
Vagyis elég vicces az ajtón a kötelező felirt , hogy 5 méteren belül cigizni tilos. 6 méterre meg benzinkút kútfej…
Ha lenne a régi Műszaki Biztonsági Felügyelet (és a maradéknak nem Győr lenne a központja, mint egyetlen kormányhivatal, ami nem kellett Vas megyének ) biztos már nem üzemelne a benzinkút, mert az üzemelési feltételek – védőtávolságok- megváltoztak. Megéri a trafik, hogy bezárják a Benzinkutat? Hát persze, autózni alig tudunk, de cigizni még cigiznek páran.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Megnyíltak a nemzeti dohányboltok - megnéztük őket

Kinyitottak az új dohányboltok Szombathelyen. A választék még kicsi, csak füstszűrős cigi van és kézzel írt nyugta - tettünk egy kört.

Trafikok fogják körbe a sárvári tüdőgondozót

A sárvári példa is mutatja, hogy a dohánytörvény nem az egészségvédelemről szól - hívta fel a figyelmet az LMP.

Nyitnak a nemzeti dohányboltok

Több mint 5000 nemzeti dohánybolt nyílik meg, július 15-től pedig már csak ezekben lehet dohányárut kapni Magyarországon.

Itt hamarosan a bicska nyílik!

Meghekkelték a szombathelyi dohányboltokat: az előírt dizájnba tökéletesen illő feliratok raktak ki éjjel több leendő trafik ajtajára.

Szombathelyi a legszebb nemzeti trafik

Ahol rétes helyett dohányt árulnak majd. - Ha látott már csinosabb küllemű épületben létesülendő nemzeti szívodát és nyalodát, nosza fotózza le!

Trafik-ügy: megszólalt az egyik nyertes

A trafikpályázat egyik szombathelyi nyertese küldött szerkesztőségünkbe egy levelet, kérve, hogy tegyük közzé azt. Íme!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet