Talán emlékeznek olvasóink, hogy a közelmúltban új helyre, a Zanati útra költözött a szombathelyi osztrák konzulátus.
Az eseményen Megnyílt az új osztrák konzulátusi iroda Szombathelyen January 21. 18:13 jelen volt Astrid Harz, Ausztria magyarországi nagykövete is, aki múlt augusztus óta tölti be azt a tisztséget, emellett a szomszédos osztrák tartományból is érkeztek vendégek.
Harz annyit elárult, hogy „jó és konkrét” tárgyalásokat folytatott Nemény András szombathelyi polgármesterrel a határon átnyúló térségi együttműködés elmélyítéséről, majd mind a helyszínen, mind a közösségi médiában célzások történtek, hogy más témájú megbeszélések is zajlottak a magyar és az osztrák delegációk között.
„Szombathely és Felsőőr kooperációja az egészségtudományi oktatási programok közös kidolgozásával erősödhet. Dél-Burgenlandban már zajlik egy egyetemi szintű orvosi-ápolási képzési központ kialakítása. Szombathely is részt vehet ebben, mivel a régió birtokában van a megfelelő kompetenciáknak.”
Ezt Nemény András szombathelyi polgármester nyilatkozta az ORF-nek, aki szerint az együttműködés nemcsak az oktatási kínálatot javítaná, hanem mindkét régió gazdasági fejlődését is elősegítené.
A kooperáció fontos intézményi szereplője lehet a Vas Vármegyei Markusovszky Kórház, ami egyben egyetemi képzőhely is. A város középiskolái pedig magas szintű természettudományos oktatásukkal a hallgatói utánpótlás biztosításához is hozzájárulhatnak - tette hozzá.
Az ORF azzal zárta az írást, hogy a terveket a következő hetekben konkretizálják.
Mi pedig most azt kérdeztük a szombathelyi polgármesteri hivataltól, hogy hol tart az ügy.
„Ahogyan az Lázár miniszter úr látogatásakor is elhangzott: nagyon erősen dolgozunk az Északi Iparterület – mint Technológiai és Ipari Park – fejlesztésén és benépesítésén, ehhez pedig keressük a megfelelő szereplőket, együttműködő partnereket, határainkon innen és túl egyaránt. Így van ez most Oberwart testvérvárosunkkal is, ugyanis szeretnénk intenzívebbé tenni Oberwart/Felsőőr, Burgenland és Szombathely kooperációját. Ennek egyik része az egészségtudományi oktatási és kutatás-fejlesztési együttműködés kidolgozása, ezzel kapcsolatban pedig már több mint egy évvel ezelőtt felvettük a kapcsolatot Oberwart városvezetésével” – érkezett Bokányi Adrienn, gazdaságfejlesztésért felelős tanácsnok válasza.
Megtudtuk: az elmúlt időszakban több személyes egyeztetést is folytattak Oberwartban és Szombathelyen is – többek között Hans Peter Doskozillal, Burgenland tartományfőnökével is –, a legutóbbi megbeszélés pedig a nagykövet-asszonnyal történt Szombathelyen.
Az már korábban felmerült, hogy az egészségipar jó kitörési pont lenne a két város számára, és azt is felmérték, hogy hasonlóak a régiós adottságok a két térségben az idősödő társadalom, a leginkább KKV-kra épülő gazdasági szerkezet és a komplex rehabilitáció miatt.
Oberwartban ráadásul a tavalyi évben átadásra került egy új, digitalizált szuperkórház is, amely mellé egészségtudományi egyetemet és kutatás-fejlesztési hátteret szeretne kiépíteni a város és a tartomány.
„A Szombathely 2030 program alapján kezdtük el közösen kidolgozni a Pannónia 2030 határon átnyúló programot, erőteljes egészségtudományi, és egészségipari fókusszal. A cél az egészségtudományi és/vagy orvosképzés és a kutatásfejlesztési együttműködés megvalósítása Oberwarttal, figyelembe véve a helyi és a burgenlandi igényeket is” – közölte a tanácsnok.
Azt is megtudtuk, hogy a körvonalazódó együttműködésnek a résztvevői között található Szombathely és Oberwart városvezetése, Burgenland tartomány vezetése, Ausztria magyarországi nagykövete, a Duna-menti Kereskedelmi Kamarák Szövetsége, a Pannon Gazdasági Hálózat Egyesület (PBN), a burgenlandi kamarák és gazdasági szereplők és a Markusovszky kórházzal is szeretnének egyeztetni a közeljövőben.
Arra a kérdésünkre, hogy a kétoldalú tárgyalásokon milyen más témák kerültek még szóba, ez a válasz érkezett:
"Egyeztettünk közlekedési kérdésekről, főként Szombathely és Oberwart közlekedési kapcsolatának fejlesztéséről, valamint lehetséges kulturális és turisztikai együttműködésekről, de a fő cél jelenleg az, hogy gazdaságfejlesztési tartalommal is megtöltsük a testvérvárosi kapcsolatunkat Oberwarttal."