Mutatjuk, idén melyik parkerdei kiskertek lettek a legszebbek!

Már tizenhatodszorra gyűltek össze a kertbarátok, hogy ünnepeljék egymást.

Idén is átadta a szombathelyi Parkerdei Kertbarát Egyesület a legszebb parkerdei kiskerteknek járó díjakat, ám ezúttal az időjárás közbeszólt és elmaradt a szokásos „kerti parti”. Helyette a Parkerdei Büfében gyűltek össze a kertbarátok, hogy ünnepeljék egymás kemény munkáját, de senki nem kesergett, hiszen így is volt pörkölt és zene is.

Egyébként már 16 éve, hogy nyár végén vagy ősz elején összegyűlnek a parkerdei kertbarátok, hiszen 2007 óta szervezi meg a szombathelyi Parkerdei Kertbarát Egyesület a legszebb kert, legrendezettebb utca versenyt, és ahogy telnek az évek, egyre csak nő a kertbarátok száma és az éves versenyre is egyre többen jelentkeznek.

A sok jelentkező miatt pedig 2009 óta már két kategória is van: az egyik a „hagyománytisztelő kertművelésű”, a másik pedig a mai kornak megfelelő „modern kertépítésű” mozgalom.

Idén összesen tizenkét kertet díjaztak, hatot-hatot mindkét kategóriában. Most is mindenki kapott oklevelet, az első három-három pedig még serleget és ajándékutalványt is az egyik szombathelyi kertészetbe, hogy tovább szépíthessék kiskertjüket.

A két kategória első három helyezettjének kiskertjébe pedig mi is belestünk, már pénteken, nehogy a szombatra jósolt eső az utunkba álljon. Íme:

Németh Tamás (Rózsafa utca, 509-es kert) - Modern kert kategória 3. hely

Legszebb parkerdei kiskertek 2023
Mészáros D. Zsolt

Kondor József és Kondor Józsefné (Rezeda utca, 415-ös kert) - Modern kert kategória 2. hely

Legszebb parkerdei kiskertek 2023
Mészáros D. Zsolt

Gábos Tibor és Dr. Gábos Irén Izabella (412-es kert) - Modern kert kategória 1. hely

Legszebb parkerdei kiskertek 2023
Mészáros D. Zsolt

Nagy Ákos (Százszorszép utca, 246-os kert) - Hagyományos kert kategória 3. hely

Legszebb parkerdei kiskertek 2023
Mészáros D. Zsolt

Dolgos Ádám (Bükkfa utca, 391-es kert) - Hagyományos kert kategória 2. hely

Legszebb parkerdei kiskertek 2023
Mészáros D. Zsolt

Nagy Róbert Zsigmondné (Szegfű utca, 111-112-es kert) - Hagyományos kert kategória 1. hely

Legszebb parkerdei kiskertek 2023
Mészáros D. Zsolt

És persze nem maradhat el a díjazottak teljes listája sem:

Modern kert kategória:

1. Gábos Tibor és dr. Gábos Irén Izabella (412-es kert)

2. Kondor József és Kondor Józsefné (Rezeda utca, 415-ös kert)

3. Németh Tamás (Rózsafa utca, 509-es kert)

4. Böndicz Tibor (Rózsafa utca, 500-as kert)

5. Tóth Péter (Nagyfa utca, 47-48-as kert)

6. Varga Tiborné (Nefelejcs utca, 166-os kert)

Hagyományos kertek:

1. Nagy Róbert Zsigmondné (Szegfű utca, 111-112-es kert)

2. Dolgos Ádám (Bükkfa utca, 391-es kert)

3. Nagy Ákos (Százszorszép utca, 246-os kert)

4. Farkas Mária és Farkas Ildikó (Nefelejcs utca, 175-ös kert)

5. Hajmási Péter (Százszorszép utca, 212-es kert)

6. Szendrey Veronika (Nefelejcs utca, 171-172-es kert)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Csak Szombathely