A Szombathely Pont videója egy frissebb, szárazabb, áramvonalasabb érzés

Állami meg önkormányzati berkekből nem szoktak izgalmas újítások kijönni, azok a malmok lassan őrölnek. Most mégis kicsit úgy érezhetjük, mintha egy pillanatra Svédországba katapultáltunk volna!
Nyugat.hu

Szombathely nem az a halálian progresszív város, valljuk be. De azért akadnak, akik ezen szeretnének változtatni. Hogy a vasi megyeszékhely lakossága végre áramvonalas felületen értesülhessen a környező programokról, az ide érkező átmeneti turista pedig megtudja, hogy az aktuális programokon túl mivel ütheti el az idejét, és mindezt a mobiljának simogatásával érhesse el pillanatokon belül - ez a 21. században gyakorlatilag alapvető igény. Főleg annak fényében, hogy ismert világvárosokra kismillió ilyen appot hoznak létre, ami segíti az eligazodást, de a kisebb települések ebben a vonatkozásban rendre alulmaradnak.

Ezért is tűnt üdvösnek tavaly, hogy lefejlesztették a Szombathely Pont nevű alkalmazást, ami Android után már iOS-en is elérhető - és még díjat is kapott -, most pedig mindezt megtoldották egy szuperhangulatos videóval is:

Na, most már csak az kell, hogy a helyi kultúráért felelős Agora haladjon tovább ezen a nyomvonalon, és mondjuk a kulturális palettát is felturbózza kicsit pár újítással. Aztán már csak pár startup, egy gasztroforradalom, és lassan el lehet kezdeni leszorítani a haladás sztrádájáról Budapestet!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód